Minden valószínűség szerint Madách Imre Az ember tragédiája című művét színpadra szánta, mivel drámai költeménynek nevezte. Több rendezőt is magával ragadott a mű, melyet színre vinni merész vállalkozásnak bizonyulhat a színek váltakozása, a gondolatok sűrűsége és a mű terjedelme miatt is. Ennek ellenére a mű minduntalan színrevitelre kívánkozik különböző elképzelések szerint. Közelebbről az Édenkert ábrázolásával fogok foglalkozni, melynek Az ember tragédiája színpadi átdolgozásait vettem alapul. Vizsgálatomban azt kutatom, hogy milyen olvasatokat nyújthatnak a különböző színpadképek.
A mű alapjául a Bibliai teremtésmítosz szolgált: az első emberpár megjelenése az Édenkertben. Az emberiség történelmében az Édenkert ábrázolása mindig valamiféle ősidillt festett le. Ez a tér a tökéletesség megtestesítője, az idők folyamán hozzá kapcsolódott többek között vallás, művészet, kultúra. Az Édenkert tehát az örök idill helyszíne, de ugyanakkor a bűnbeesésé is. A keresztény kultúrában az ember kiűzetett onnan, ezért mindig visszavágyik a tökéletességet megidéző édeni kertbe.
Dolgozatomban azt fogom vizsgálni, hogy hogyan vitték színpadra Az ember tragédiájában megjelenő Édenkertet. Ennek kapcsán Az ember tragédiája című előadásokról szóló kritikákat és képeket fogok vizsgálatom alapjául venni. Azt kutatom, hogy a szöveg milyen viszonyban áll a színpadképekkel, mi az, ami látható és mi az, ami csak a szövegben jelenik meg.
Az ember tragédiája színrevitelének legfőbb kérdése a színházban is minden alkalommal az, hogy a rendező miként értelmezi (át) a magyar drámairodalom legfilozofikusabb darabját.
„Úgy tűnik, Vidnyánszky Attila sem tud a Tragédia bűvköréből szabadulni, időről időre újraértelmezi, különböző terekre és színészekre igazítja azt. Mindenegyes újragondolásakor kicsit eltolja a hangsúlyokat, de következetesen megtartja az élet metaforájaként működő útnak a bejárását, a küzdés központi szerepét, valamint a hitet, mely erőt ad a küzdelemhez.” –írja egyik kritikájában[1] Váró Kata Anna.
Vidnyánszky Attila negyedik átdolgozása a debreceni Csokonai Színház és a beregszászi társulat, azaz a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészeivel született meg a debreceni teátrum nagyszínpadára komponálva 2012-ben. A kiindulópont itt a föld, ahol Ádám munkásruhában idézi fel az elvesztett dicső múlt képét. Láthatjuk a teremtés, a paradicsomi lét és a bűnbeesés pillanatait, amelyekben Váró Kata Anna kritikus szerint az előadás legfőbb erénye rejlik. Ádám (Trill Zsolt) és Éva (Vass Magdolna) tökéletes harmóniában vannak, két szerelmes teljes egymásra találását láthatjuk, melyet a színpad egyik feléről az Úr (Varga József) védő tekintete figyel, másik oldalról pedig Lucifer (Pálffy Tibor) tekint rájuk baljós tekintettel és nemsokára el is hozza az örök kételyt, mellyel pillanatok alatt dúlja fel visszavonhatatlanul ezt az idillien lefestett, örök békét sugárzó édeni képet.
Általánosságban nézve festmény és színpadi díszlet között megfigyelhető az a műfaji különbség, hogy a színpadkép bizonyos értelemben véve képes képként működni, de ugyanakkor mégsem tud képként működni, mert időbeli és térbeli reprezentációja is van a festményhez képest. Tehát a képek által lefestett valóságot csak másodlagos megjelenésükben vagyunk képesek vizsgálni. Feltehető tehát a kérdés, hogy a kép képe hogyan olvasható?
A Vidnyánszky által rendezett darabról készült képen az Édenkert ábrázolását figyelhetjük meg. A színpad közepén egy fa és előtte egy hatalmas vászonra szórt föld szimbolizálja az édenkertet. A centrumban Ádám és Éva egymás kezét fogva önfeledten játszik, míg a háttérben az angyalok figyelik lépteiket. Az eredeti szövegben, melyet Madách írt is megjelenik a fa, amiről a tiltott gyümölcsöt szakítják le. Ez a díszlettervezés inkább a klasszikus Éden ábrázolásának felfogása mellett áll. Az viszont megfigyelhető, hogy itt Ádám és Éva teljesen fel vannak öltözve a mai korba beleillő munkásruhákba, ezzel téve újszerűvé az Édeni ábrázolást, a szocialista-realista kifejezésmódot keresi.
A tragédia egy másik átdolgozásában, melyet a Merlin színház vitt színpadra Jordán Tamás rendezésében 2011-ben. A nyitókép egy erős metaforát hordoz magában, ugyanis „Tenyerén hordozza az Úr az embert.” Legalábbis az első emberpárt. Ezt a színpadképet a hermeneutika szerint vizsgáljuk, tehát a kontextus szerinti jelentését.
Az Édenkertet a hatalmas tenyér jelenti, amely ama bizonyos almák jóízű elfogyasztása után felemelkedik, megfordul, s mintha feddőn mutatna az emberre, lebeg végig a történelem felett. Aztán az utolsó színben, amikor Isten és ember újra egymásra talál, leereszkedik, a kreatúra felé fordul, de Édent többé nem formáz.” – írja Urbán Balázs kritikájában.[2]
Ez a szimbolikus díszlet előnyös körülményeket teremt a színészek számára is, könnyű benne játszani, mivel egyszerű, mégis minden jelenet hangulatának megfelelő plasztikai elem.
Ez a tenyér formában való ábrázolás igencsak tartalmas, egészen újszerű ábrázolásmódja az Édenkertnek. Teljes mértékben eltér az eredeti műben megjelenő kertleírástól, csupán az almafák találhatók meg benne, de ennek ellenére igen érzékletes. Urbán Balázs kritikus szerint talán ez a leginkább figyelemre méltó a Jordán Tamás rendezte darabban.
A színpadképben egy jól elgondolt és kivitelezett díszletről van szó. A két almafa az óriási tenyér mellett áll, melyek nem hagyományos fa formájában jelennek meg, egy kapura vagy pávatollakra emlékeztetik a nézőt. A fény tovább árnyalja, érzékletesebbé teszi a képet, zöld fénnyel világítják át a teret, melyből kitűnik a két vörösen izzó „alma”.
Madách tragédiája a bábszínházat is megihlette a Budapest Bábszínház 2014-ben vitte színpadra. Az itt megjelenő Édent két elefánt testesíti meg, melyeknek ormánya hintát alkot, amin Ádám és Éva (Teszárek Csaba és Kovács Judit által mozgatott bábok) élik meg az idilli létet: ahogyan Ádám ül az ormányhintán, támasztja a fejét, vagy ahogyan Éva néha-néha hátralibbenti haját életszerűvé teszik az Édenkert képét.[3]
A bábszínház műfajához tartozik, hogy a színpadkép sokkalta játékosabb, mint Vidnyánszky Attila által rendezett darabban látott. A szereplők is gyerekesebben viselkednek, mint az imént említett két színdarabban: például Éva sikítozva rohan el és bújik az elefántok ormánya mögé, miután Lucifer kezébe adja a tiltott gyümölcsöt, az almát és ő beleharap. Érdekesség még ebben a feldolgozásban, hogy a szereplők nem csupán bábok: Lucifert (Ács Norbert) például báb alakban és saját testiségében játszó színész is alakítja, az Úrral (Beratin Gábor) különleges színjátékot nyújtanak a nézőknek. – Írja Koncseg Vivien a kritikájában.[4] Ennek fontos szerepe van dramaturgiailag, mivel egy világfelfogást tükröz: Istent és a földöntúli lényeket emberek játsszák, tehát ez egy metafizikus sík, míg a bábok az emberek síkját reprezentálják és magatehetetlenek az isteni erőkkel szemben.
Madách művében az Édenkert képét úgy festi le, melyben a cselekmény szempontjából kulcsfontosságú két almafa mellett megjelenik egy csörgedező kis patakocska, pálmafák, szőlő, csicsergő kis madarak és különböző állatok. Ezt teljes mértékben a Bibliai történetből merítette. Megfigyeltem, hogy a szövegben ugyan megjelennek ezek a képek, motívumok, ám a színpadképeken legtöbbször mindössze az almafák jelennek meg. Egyedül a bábszínházban láthatjuk az állatok képét a két elefánt formájában.
A három színpadkép tehát különböző olvasatot adhat a néző számára. Az első általam vizsgált kép azt sugallja, hogy az Édenkert az, amiben most is élünk, csakhogy már elvesztette édeni mivoltát, hétköznapiasodott, az idill képe matériát öltött és ez által elvesztette az értékét, tehát megfogalmazódik a kérdés: Édenkert ez még? vagy épp azt akarja mondani, hogy nincs Édenkert?. Míg a második kép azt az olvasatot nyújtja, hogy az Úr mindenkori jelenléte nem szűnt meg. Az ember kiűzetett az Édenből, az Úr már nem hordozza tenyerén, nem nyújt számára örök védelmet, mégis keze végig ott lebeg az emberiség felett. A harmadik kép valamiféle gyermeki játékosságot hordoz magában, mégis a magyar irodalom egyik legmélyebb gondolatait, eszméit hordozó tragédiáját dolgozza fel.
György Alida
[1] U.o.
[2] http://www.c3.hu/~criticai_lapok/1999/12/991201.htm, utolsó megtekintés: 2015. január 19.
[3] http://hunfalvyhirek.blogspot.ro/2010/11/szinhazban-jartunk-madach-imre-az-ember.html, utolsó megtekintés: 2015. január 20.
[4] U.o.
Bibliográfia:
http://www.c3.hu/~criticai_lapok/1999/12/991201.htm
http://www.kritikaonline.hu/kritika_12junius_varokata.html
http://hunfalvyhirek.blogspot.ro/2010/11/szinhazban-jartunk-madach-imre-az-ember.html
Kert 